Rákóczi István:  Benyovszky és a rabszolgakereskedelem

225 esztendeje, 1786 május 26-án, negyven(öt) évesen, tűzharcban éri a halál gróf Benyovszky Móricot Madagaszkár szigetén. De vajon hányszor hal meg egy kalandor? Vagyis, hány életet él? Erről –és egy új dokumentumról szól ennek kapcsán írásunk, ami ezzel inkább csak szakaszolja, egymás mellé rendezi az ismert életpálya legutolsó, alig ismert szakaszának az elemeit. A kérdés persze az, hogy a kalandorok koraként leírt XVIII. század  második fele – Benyovszky Cagliostro, Casanova, Beaumarchais kortársa is -,  teremti-e meg ezeket a hősöket vagy a róluk szóló irodalom? “Regényes életet éltek”, ”az életük kész regény”, mondjuk, pedig az irodalmi maszk, és esetünkben persze a “nagy mesélő” Jókai Mór mesteri keze, ami Benyovszky Emlékiratai és Utazásainak magyar kiadásával a történelemtudományig is elér, egyszerre alkot regényhőst figyelme tárgyából és teremti meg e hősnek nálunk is tartós kultuszát. A história mindenesetre  megkülönbözteti a dolgok történetét – amire emlékézünk – és ugyanazon dolgok megtörténtének hagyományát, tehát, amit utólag kezdünk vele. Az “élő” Benyovszkyt mindkét  “emlékműve” rárakódott öntőformáitól meg kellene fosztanunk persze ahhoz, hogy akárcsak a “halotti maszkja” hasonlítson azokhoz a vonásokhoz, ráncokhoz, amikbe e végső lenyomat merevíti. Természetesen e helyütt csak arra tehetek kisérletet, hogy élete  legkevésbé ismert utolsó mozzanatait másfajta megvilágításba helyezzem, mint az eddig volt megszokott. Benyovszky halála ugyanis, – miként egész élete – számos kérdést vet fel.

Benyovszky: a „kreatív” menedzser

Lehet-e Madagaszkár függetlenségének előfutára, proto-mártírja, talán egyszerre, sőt ugyanakkor (sic!)  rabszolgakereskedő is, aki  kiárusítja (morálistábban:  elárulja vagy ”csak” eladja?) egy észak-amerikai kereskedelmi társaság felé azokat, akiket, eddig úgy tudtuk, csakis védelmezett? Vagy lehet, hogy éppen innen, a most még csak születő USA-ból a világtengerek kereskedelmi szabadságának az eszményét importálja túl korán?  De miféle szuverenitás hősi halottja lehet, már amennyiben az volt egyáltalán?  Ha – mint az egyre inkább elfogadott – csak egy  “self-made-rex” volt a távoli vörös szigeten, ahol alattvalói üdve nem célja, hanem pusztán csak eszköze az ő  személyes és nem pedig malgas “népe” boldogulásának, hogyan értelmezzük ezt a furcsa “mártíriumot”?  Mindezekkel a kérdésekkel nem vagyunk egyedül, hiszen, éppen rendkívüli élete miatt, haláláról is számosan értekeztek – évfordulókon innen és megemlékezéseken túl. No de lássuk  a dokumentumokat.

– a teljes írás INNEN letölthető


Egy két és fél évszázada nyughatatlan hős – Benyovszky Móric

  • Egy igazán fordulatos élet

Már a francia forradalmat megelőző évtizedben Európa-szerte ismert volt a felsőmagyarországi (ám már elszegényedett, sőt úgy is mondhatjuk, kisemmizett) mágnás neve. Aki szinte gyerekként lett katona, majd örökségét a rokonaitól erőszakos birtokfoglalással visszaszerezni megkísérlő törvényszegő, és akit ezért két hónapi börtönre ítélnek, ám ő inkább elszökik Magyarországról. Lengyel földön levő birtokaira menekül, majd önkéntes tisztként részt vesz a lengyelek akkori (1768-69-es, sikertelen) orosz-ellenes felkelésében. Sok tiszttársával együtt elfogják, további kalandok után Tobolszk érintésével (1770 januárjában érnek oda) a cári birodalom legtávolabbi részére, Kamcsatkára, Bolsereck fegyenctelepülésre száműzik (ide 1770 végén jutnak el). Már a következő év tavaszán mintegy 60 társával együtt, szökést szervez. A Szent Péter és Pál nevű, eltulajdonított orosz hajón majd féléves bolyongás után 1771 szeptemberében a kínai Kantonba érkezik, ahol elkótyavetyéli az igen rozzant állapotba került hajót és felkeresi a Francia Királyság képviselőit: francia szolgálatba áll. 1772 januárjában kezdődő, ismét igen hosszú tengeri úton, Formosa és Madagaszkár mellett elhajózva, Afrikát megkerülve, 1772 júliusában érkezik Párizsba. Összeköttetései révén már az év végére sikerül megbízást és toborzó pénzt meg fegyvereket és hajót kapni a tengerészeti minisztériumtól, hogy visszatérjen Madagaszkárra és ott a francia gyarmatosítás megvalósításába fogjanak. 1773 januárjától kezdve ő maga toborozza a résztvevőket, mivel az expedíció nem is állami, nem is katonai jellegű. 1774 februárjában szállnak partra Madagaszkár észak-keleti részén, az Antongil öbölben, a Tingballe folyó torkolatánál. Telepüket a francia királyról Louisville-nek nevezi el. Az öntörvényű férfi szinte azonnal összeütközik a Bourbon-szigeten illetve Isle-de-France szigetén (ma Réunion és Mauritius) működő francia hatósággal, amelynek viszont volt legitimitása, egy „intendánsa” (és csak pár évvel később „kormányzója”), és ahol francia „állami” katonák osztagai is állomásoztak.

Benyovszky és társai a rendkívüli nehézségek, járványok ellenére életben maradtak, kapcsolatba is lépnek a környék lakosságának több csoportjával, ám sem valódi hasznot hozó kereskedelemmel, sem igazi katonai—politikai hódítással nem dicsekedhettek. Az évek során egyre morzsolódó, kicsiny és nyomorúságos, öntörvényűen dirigált telep ügyeinek kivizsgálására az említett „intendáns” Párizsból kér revizorokat, azok a távolság miatt is jó idő múlva meg is érkeznek, rendkívül kedvezőtlen jelentést állítanak össze, megtiltják a nagyobb mértékű tevékenységet, Benyovszkyt pedig „pihenésre” eltanácsolják a szigetről, úgyhogy 1776 szeptemberében vissza muszáj térnie Franciaországba.

a teljes írás INNEN letölthető

Dr. Szádeczky-Kardoss Irma (ny. kultuszminiszteri főtanácsadó)

A  BENYOVSZKY – ÉLETRAJZ  EGYES  ADATAINAK  JOGI  ÉS  JOGTÖRTÉNETI  ÉRTELMEZÉSE
  • Elöljáróban a kalandorság kérdéséről
A Benyovszky életmű értékelésére a XIX. század szellemisége nyomja rá bélyegét. A polgári fejlődés progresszív, Kálvini hatású szikár erkölcsisége, mely szigorúan a maga korának polgári dinasztiákat teremtő etikai mércéjével ítélte meg a múltbéli eseményeket s szereplőket is. Azonban olyan pozitivista szemlélettel, amely az adathiányt is bizonyítéknak tekintette, s ahol valami nem illeszkedett az ismeretek pillanatnyi állása szerinti képbe, azonnal kigyomlálandó hamisítást szimatolt. Messze voltunk akkor még a forráskritikai tudományműveléstől, s azoktól a tapasztalatoktól, melyek kiérlelték a felismerést, hogy valaminek (dokumentumnak, bizonyítéknak, adatnak) a hiánya nem a nemlegesség bizonyítéka is egyben. Mivel pedig az a kor rakta le a modern történelemtudományi metodika alapjait, ez a szemlélet   – bár már az alternativitásra is hajlandóképp –   latens meghatározója a jelenkori tudományosságnak is.
A Benyovszky-kép ballasztja és markáns meghatározója a hol főnévként, hol jelzőként használt „kalandor” minősítés is, ami a XVIII-XIX. században, amikor Őt így kezdtük nevezni, még nem, vagy nemcsak azt a pejoratív „csavargó”, „szélhámos” jelentést hordozta, mint napjainkban. Bár nem mindennapi egyéniséget, de   – például Jókai szóhasználatában –   csak kalandos életű, merész, de tiszteletre méltó világjárót jelentett, hasonlóan például a Szepsi Csombor Márton korában és Europica varietas-ában világot látó „búdosók”-hoz. A Benyovszky életének úgynevezett fehér foltjai körüli gyanakvásoknak ez a jelentésváltozás is meghatározója.
Előítélet-generáló jellemző az a tény is, hogy mióta Benyovszky történetét Jókai életrajzi műve felelevenítette, életművének vizsgálatától, mint néhány más régiségbeli személyiség esetében is, egy igen fontos tudományág, a jogtudomány máig   – mondjuk így –   távolmaradt. Pedig mindazon adatoknak, amelyek tisztázatlansága vagy homálya ma is az életmű körüli vita forrása, határozott jogi relevanciái vannak. Mint például a személyazonosító anyakönyvi adatok, a tanúsítványok, szerződések, nyilatkozatok, periratok; a családi névadás szokása és a névhasználati mód; vagy adott események összefüggései, melyek jogi tartalmat is hordoznak, jogi kapcsolatot jeleznek, vagy ilyen következményekhez illetve következtetéshez vezetnek. Ezeknek a dokumentumoknak más tudományágak szemléletével való kezelése vezet a jogi relevanciák figyelembevétele nélküli, következésképp hiányos és sok esetben nem kifejezetten szak- vagy életszerű értelmezéséhez.
Az előadás időhatárai a Benyovszky életrajz legneuralgikusabb pontjainak vizsgálatára szorítanak, tehát az úgynevezett kalandorsági kérdés és a születési időpontra vonatkozó adatok feltételezett hiteltelenségét cáfoló adatok jogi relevanciáinak számbavételére.
Benyovszky Móric az édesanyja halála  és apja Verbóról való elköltözése (1760) után három vagy négy nála jóval fiatalabb testvérével maradt Verbón. Feltehetően anyai rokonainak, a Révayaknak, védőszárnyai alatt. A baj ott kezdődött, hogy a ma Benyovszky szülőházának tartott verbói ház valójában nem Benyovszky, hanem Pestvármegyey porta. Bár kétségtelenül otthona volt 1760-ig Benyovszky Sámuelnek és családjának, így a gyermek, majd fiatalember Benyovszky Móricnak is.

– a teljes írás INNEN letölthető