Jozef AdamovičAz egyik legismertebb szlovák színész, Jozef Adamovič 74 éves korában, augusztus 2-án, elhunyt. Magyarországon is jól ismerték, ő alakította Benyovszky Móricot az 1975-ben forgatott a csehszlovák-magyar televíziós filmsorozatban.

A televíziós sorozatnak és az emlékezetes alakításnak nagy szerepe volt abban, hogy a legendás XVIII. századi magyar utazónk emléke fennmaradt. A film másik főhősét, Omachel Tamást  Juhász Jácint alakította, a Jászai Mari-díjas színész 1999-ben hunyt el. Adamovič részt vett a magyar Benyovszky Társaság két évvel ezelőtti budapesti ünnepségén, ahol feleségével, Božidara Turzonovovával, aki szintén szereplője volt a tévésorozatnak, nagy sikerrel idézték fel ez egykori forgatás epizódjait. Jozef Adamovič több mint  120 filmben szerepelt, a szlovák Irodalmi Alap kitüntetettje.  Diplomáját 1956-ban kapta,  1960-ban lett a szlovák Előadóművészeti Akadémia tagja. 1991-ig a szlovák Nemzeti Színházban dolgozott, több mint hatvan karaktert alakított. Alapító tanára volt  a besztercebányai Művészeti Akadémia drámai szakának. Maga is készült, hogy megtekinti az augusztus 10-ei, az “Európa kulturális fővárosa – Kassa” program keretében bemutatásra kerülő  Benyovszky táncszvittet, amelyet a Ghymes együttes visz színre, Zsurávszky Zoltán Kossuth-díjas művész rendezésében. A Benyovszky Móric emlékére alakult Magyar-Madagaszkári Társaság részvétét nyilvánítja az elhunyt művész feleségének, hozzátartozóinak, munkatársainak és mindazoknak, akik  tisztelték a neves szlovák művészt.

  • Információ: Budapesti Benyovszky Társaság.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!