Folynak a próbák a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, a Benyovszky, a szabadság szerelmese című musicalt május 31-én mutatják be. A négy földrészen járt XVIII. századi magyar utazóról, hajósról, katonáról, földrajzi leíróról, Gróf Benyovszky Móric viszontagságos életéről Jókai Mór könyvei alapján született a színpadi változat.
A világutazó emlékét változatos legendák sora övezi, életútja során több ország történetébe írta be a nevét, a távoli tájakon tett utazásaival a földrajzi felfedezők sorába is bekerült, hátrahagyott emlékiratai nyomán a világirodalomban is kedvelt hőssé vált. Szikora János rendezésében látványos művészi vízió kerül a nézők elé az évszázadok alatt elhalványult emlékezetű világutazóról, akit a maga korában elismerés és tisztelet övezett.
A frankofón világnap alkalmából az Országgyűlés szervezésében megvalósuló nemzetközi kiállításon, amelyen a budapesti nagykövetségek prezentálták a frankofón országok kulturális kapcsolatait, a Lengyel Köztársaság a XVIII. század világhírű magyar utazóját, hajósát, katonáját, Gróf Benyovszky Móricot jelenítette meg. Magyarország őszinte barátja a világon több mint 300 millió embert magába foglaló frankofón közösségnek és mozgalomnak – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a parlamenti kiállítás megnyitóján.
Gróf Benyovszky Móric sokoldalú és rendkívüli személyiség volt, aki több földrészen tett utazásai során számos országban járt, részt vett a lengyel nemesi felkelésben a Bari Konföderáció oldalán; oroszországi száműzetéséből megszökve Madagaszkárra került, majd Párizsba utazott, ahol a francia hadsereg ezredese lett. Ezután visszatért Madagaszkárra, melyet Franciaország részére meghódított, a sziget lakói a “királyuknak” kiáltották ki. A világszerte ismert és több nyelvre lefordított, eredetileg francia nyelvű Emlékiratok magyar nyelvű kiadása 2004-ben jelent meg a magyar Benyovszky Társaság és az Országos Széchényi Könyvtár együttműködésében. Benyovszky életének feldolgozásával kapcsolatos tudományos kutatásokat Magyarországon a Nemzeti Levéltár vezetésével végzik. Tovább »
Megemlékezést tartottunk a budapesti Benyovszky Rezidencián, ahol a résztvevők emlékeztettek: több nemzedék harcolt a felkelésekben, életben tartotta a lengyelség szellemét, ellenállt az idegeneknek: 1918. november 11-én Lengyelország visszanyerte a függetlenségét. Józef Piłsudski vezetésével 123 év után Lengyelország szuverén állammá vált, az “Újjászületett és Független Lengyel Köztársaság” visszatért a világ térképére, elfoglalhatta helyét a nemzetközi színtéren.
A 105 évvel ezelőtti történelmi nap emléke továbbra is ösztönzést jelent számunkra, hogy hazánk, Lengyelország érdekében cselekedjünk – hangsúlyozta Sebastian Kęciek a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövete. Az eseményen a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Benyovszky Nemzeti Emlékbizottság a két nép rokonszenvét kifejező elismerő oklevelet nyújtottak át Katarzyna Ratajczak-Sowa tanácsosnak, a Lengyel Nagykövetség vezető diplomatájának a magyar-lengyel kapcsolatok erősítésében végzett példamutató munkájáért. Tovább »