Posts Tagged ‘musical’
Gróf Benyovszky Móric, a magyar történelem egyik legkalandosabb életű, négy kontinenst megjárt híres utazója, hajósa és nem kevésbé neves katonája Székesfehérvárra érkezik. A “Benyovszky, a szabadság szerelmese” című musical, Nagy Tibor Magnus, Pozsgai Zsolt, Bradányi Iván szerzőtrió alkotása, az újvidéki Európa Kulturális Fővárosa program nagysikerű előadásait követően Magyarországon a teljes változat alapján kerül bemutatásra.
A Vörösmarty Színház júniusi sajtótájékoztatóján Szikora János igazgató bejelentette, hogy 2024 nyarának nagy vállalkozása lesz a szabadtéri bemutatóval kezdődő, majd később a kőszínházi változatban feldolgozott mű, amely tervek szerint innen kiindulva tesz eleget a külföldi vendégjáték-meghívásoknak. Lengyelországban, Szlovákiában, Franciaországban, Ausztriában és Tajvanon is figyelemmel kísérik a magyarországi ősbemutatót.
Az elmúlt esztendőkben kibővültek a Benyovszky Móric életével foglalkozó nemzetközi kutatások a Magyar Nemzeti Levéltár szakmai vezetésével a Benyovszky Nemzeti Bizottság és a Benyovszky Társaság koordinálásával – hozzájárulva a minél valósabb Benyovszky-kép kialakításához.
Az elmúlt évszázadokban ugyanis számos legenda és fantázia szülte történet kapcsolódott a világhírű magyar utazó és földrajzi leíró életéhez. Fontos, hogy a fiatalok is megismerjék Benyovszky kalandos életét, és máig szóló tanulságos üzeneteit – ezt kívánja szolgálni a musical jövő évi bemutatása.
Nagy sikerrel mutatták be a Benyovszky, a szabadság szerelmese című musical ünnepi változatát a Pesti Magyar Színházban, 2021. október 29-én. Köszönet a musical csodálatos alkotóinak, fantasztikus szereplőinek, a színház professzionális támogató munkájának és minden segítőnek, akinek köze volt/van abban, hogy XVIII. század világhírű magyar hajósa, katonája emléke tovább él.
A musical egyik kritikusa így látta az előadást.
Egy kevésbé ismert- bizonyos Homérosz nevű- kezdő, összeírt valamit, egy Odüsszeusz nevű sohasem élt fickóról. Nem mondhatni rossz írásnak, előképe lehet a Jókai-Pozsgai szerzőpáros valós személy valós történeteiről szóló művének. Sőt, a kortárs Pozsgai meg is rendezi, színpadra viszi a Benyovszky történetét. A rendezés fő erénye, hogy a főhős úgy magyar, hogy nem magyarkodik. A másik rendezői erény, hogy a diszharmóniák sorozatát harmonikusan képes ábrázolni. Tovább »
