Örömmel számolunk be Jean-Christopher Rufin író Benyovszky Móricról szóló nagyszerű regénye magyar kiadásáról. Már önmagában az is örvendetes, hogy francia szerzőtől jelenik meg irodalmi alkotás Benyovszky Móricról. Most meg, hogy már elolvashatjuk magyarul is a kötetet, amely „Vad tengereken-Benyovszky Móric kalandos élete” címmel, a Libri Kiadó gondozásában jelent meg.  Őszinte köszönet a Goncourt-díjas alkotónak, a Francia Akadémia tagjának, akit a budapesti Benyovszky Házban köszöntöttünk. A Társaság és a Bizottság tagjai, a leszármazott Benyovszky Móric jelenlétében, elismerő oklevelet nyújtottak át a világhírű írónak, aki regényében jelentős mértékben árnyalja és gazdagítja azt a képet, amelyet némely történelemszemléleti felfogások és irodalmi munkák egy része a korábbi évszázadokban kialakított. Mindenekelőtt hangsúlyozza Benyovszky Móric magyarságát, és XXI. századi europer-felfogásban közelíti meg a XVIII. század egyik legjelentősebb hajósának, utazójának, katonájának, földrajzi leírójának életét, és állít neki méltó emléket. Remek irodalmi eszközökkel, humánus érzékenységgel és jellemábrázolással szól a történet erről, mintegy megerősítve Benyovszky Móric életének, tevékenységének értékeit, máig szóló, tanulságos üzenetét.
A kitüntető elismerés mellé a Benyovszky Bizottság átadta a szerzőnek az Országos Széchényi Könyvtár, a Kossuth Kiadó és a Benyovszky Társaság által 2007-ben megjelentetett “Protocollle du Regiment des Volontaire de Benyowszky Crée en 1772” című, tudományos értékű, francia és magyar nyelvű kötet díszpéldányát, amely a magyar Benyovszky Móric madagaszkári ténykedéseinek a naplója.
Jean-Christopher Rufin nagy sikerű regénye több kiadásban és több nyelven megjelenítve erősíti azt a Benyovszky-képet, amely történelmi tények alapján, jelen kori megfogalmazásban újra értékeli a XVIII. század leghíresebb magyar hajósának, katonájának, és földrajzi leírójának a tevékenységét, aki négy világrészen tett utazásaival, kiváltképp Madagaszkár „királyaként” számon tartott tevékenységével vált világhírűvé és messze túlnő az őt korábban értékelők szemléletén.

Jean-Christophe Rufin (1952) francia orvos, diplomata, történész és regényíró. A Francia Akadémia, a MFS (Orvosok Határok Nélkül) tagja, az éhezés felszámolásáért küzdő Action Against Hunger nevű szervezet elnöke. A legrangosabb francia irodalmi elismerés, a Goncourt-díj (Prix Goncourt) birtokosa. Magyarul megjelent művei: Az Abesszin (2000), Iszfahán megmentése (2003), Brazilvörös (2004), Vesztett ügyek (2007).

Fotók (balról): Jean-Christophe Rufin, Benyovszky Móric, G. Németh György; a kitüntető oklevél átadása ; dr. Suha György miniszteri biztos köszönti az írót (a háttérben: dr. Nagy Mihály, a kulturális államtitkár megbízottja és a Francia Nagykövetség munkatársai)

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!